Házirend

CsaládBarát Vendéglak házirendje

Kérjük figyelmesen olvassa el!

Kedves Vendégeink!

Mi azon fáradozunk, hogy önök pihenésük ideje alatt jól érezhessék magukat nálunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy semmilyen körülmény ne zavarja nyugalmukat. Ha ezen törekvésünk ellenére bármi zavaró tényezőt észlelnek, amivel nincsenek megelégedve, kérjük, haladéktalanul forduljanak a szállásadóhoz. A szálláshely és a berendezési tárgyak állagának, rendjének, tisztaságának fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelyet saját otthonukban sem tennének.

Baba-Barát Szálláshely Vagyunk, ezért Háziállatot Nem áll módunkba Fogadni!

A szálláshelyen hangos – bulis legénybúcsú és leánybúcsú nem tartható, csak szálláshelyként üzemelünk!

Bejelentkezés / Kijelentkezés:

A szálláshely az érkezés napján 15.00 órától az elutazás napján délelőtt 10.00 óráig áll rendelkezésre.

A lefoglalt időpont idő előtti elutazása esetén szállásdíjat nem térítünk vissza.

A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a vendégek, melyet a szállásadó előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhet. A Vendégeink látogatót csak és kizárólag a szállásadó tudtával, beleegyezésével fogadhatnak.

A bejelentkezéskor vagy érkezés előtt a vendégek kötelesek a személyes okmány adataikat megadni /okmányokat át adni beszkennelésre a szállásadó vagy megbízottja részére adatszolgáltatás nyújtása érdekében. Ezzel egyidejűleg a vendég kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta a CsaládBarát Vendéglak házirendjét.

Parkoló használat:

CsaládBarát Vendéglak szállás épülete előtt az utcafronton van lehetőség ingyenes parkolásra.

Gyermek-felügyelet:

Kérjük a kedves vendégeket, hogy 14 év alatti gyermekeiket ne hagyják a szálláson felnőtt felügyelete nélkül!

A kinti lépcsőn való le-fel rohangálás, ágyon ugrálás, ajtócsapkodás balesetveszélyes, valamint a többi vendég nyugalmát zavarhatja!

Dohányzás:

A dohányzás és a nyílt láng használata az épületen belül szigorúan TILOS!

Csak az udvaron kijelölt helyen szabad a dohányzás!

Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében az udvaron, és a vendéglak teljes területén a csikkeket NE szórják el, hanem azokat összegyűjtőbe helyezzék.

A 2012-es év elejétől hatályos jogszabály szerint zárt helyen nem lehet kijelölni dohányzó helyet, így rágyújtani csak a vendéglak bejáratától 5 méterre csak a kijelölt helyen vagy az utcán szabad. Amennyiben a be nem tartott jogszabály miatt intézkedés történik a szállásadóval szemben úgy annak költségét a jogsértő köteles megtéríteni. Ez az intézkedés feljelentést és egyéb eljárást vonhat maga után. Amennyiben, a nemdohányzó vendéglakban dohányzást észlelünk – a vendégnek 25.000 Ft. Mosatási-takarítási felárat számlázunk ki!

Szobák, berendezési tárgyak használata:

Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A szobák berendezését és felszerelését, beleértve a törölközőket, plédeket, ágyneműt stb. a házból kivinni tilos!

Kérjük a vendégeinket, hogy a bútorokat semmi esetbe se rendezzék át.

Távozáskor a szobákat átnézzük és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen megtéríttetjük. Amennyiben a Vendég vitatja a kár értékét vagy a károkozás tényét abban az esetben rendőrségi feljelentést von maga után.

Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a falfelületre ne kenjék fel a rovarokat.

A szobákba gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot, tilos bevinni, tárolni, illetve gyertyát gyújtani.

Kérjük, hogy amikor elhagyják a szállást, kapcsolják le a világítást és az elektromos készülékeket, a fürdőhelyiségbe is zárják el a vizet.

Valamint értékeik védelme érdekében, a vendéglak elhagyásakor az ablakokat becsukni és bejárati ajtót szíveskedjenek kulcsra zárni és a kulcsot magukkal vinni!

A szálláshely területére a vendég által behozott személyes értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk!

Bármilyen meghibásodást észlel kérjük azonnal, haladéktalanul jelezze a szállásadónak, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Az átadott kulcsok elvesztése esetén a Vendég haladéktalanul köteles szólni a szállásadónak, illetve az ezzel járó költségeket megtéríteni (ajtó kinyitás, zárcsere stb.)

Fűtés, melegvíz

Kérjük kedves vendégeinket, hogy – főleg nagyobb társaság esetén – lehetőleg ne egy időpontban tusoljon mindenki, mivel kondenzációs gázkazán átfolyós rendszer biztosítja a melegvizet.

Kérjük, hogy a környezettudatosság jegyében bánjanak takarékosan a vízzel és az árammal. A vízcsapok elzárásával és éjszaka a lámpák lekapcsolásával elkerülhető a felesleges víz- és villamosenergia-pazarlás.

Fűtési szezonba a házban Kondenzációs gázkazán biztosítja a központi fűtést. A radiátorokon automata szelepek vannak felszerelve, így 1-6 fokozatig a szobai hőmérséklet önállóan szabályozható.

Szíveskedjenek szellőztetés után a nyílászárókat rendeltetésszerűen bezárni!

Étkezés:

A vendéglak jól felszerelt konyhával rendelkezik, ahol egyszerű ételek elkészítésére van lehetőség, ingyenes konyha használattal várjuk kedves vendégeinket.

A konyhát és étkezőt kérjük használat után rendben hagyni, hogy a többi vendég is tisztán használhassa.

Reggeli, fél- vagy teljes panziós ellátásra vendégházunkban nincs lehetőség. A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat.

Kérjük, a szobákban ne étkezzenek, ezt csak a konyhában, és az étkezőben tegyék!

Takarítás, tisztaság:

A szobákat a Vendégek tisztán, kitakarítva veszik át, a tisztaság megőrzése érdekében kérjük a szállásra érkezve az utcai cipőket, szíveskedjenek levenni és tiszta benti lábbelire, papucsra cserélni! Kérésünk figyelmen kívül hagyása esetén takarítási felárat kérhetünk!

Amennyiben probléma merül fel a tisztasággal, jelezze a szállásadónak, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Ottlétük alatt takarítást nem végzünk, csak a távozó vendégek szobái és a fürdőszoba -wc helyiség kerülnek takarításra.

Vendégeink hosszabb tartózkodása esetén hetente van takarítás, ágynemű – törölköző csere. Szükséges takarítás esetére tisztítószerek kérhetők a szállásadótól.

Vendégeink részére tiszta ágyneműt és törölközőket biztosítunk, természetesen saját is hozható!

Kérjük az átlagosnál nagyobb mennyiségben keletkező hulladékot, pl.: visszaváltani nem kívánt üres üvegeket, dobozokat, pelenkákat a kültéri hulladékgyűjtőbe elhelyezni!

Az alu dobozokat és pet palackokat kérjük laposra taposva dobják az udvari sárgakukába, amelyik szelektív hulladékgyűjtő matricával rendelkezik!

Magatartás, károkozás:

Kérjük vendégeinket, hogy helytelen magatartással, túlzott szeszesital fogyasztással és hangoskodással, közszemérmet sértő viselkedéssel NE zavarják a vendéglakban pihenők, a házban lakók és a környéken élők nyugalmát!

A szomszédok és a többi pihenni vágyó vendégek nyugalmának biztosítása miatt 21.00 – 08.00 óra között TILOS hangoskodni, zenélni vagy zenét hallgatni.

Aki az CsaládBarát Vendéglak berendezéseit, eszközeit, felszereléseit, vagyontárgyait nem rendeltetésszerűén használja, így például szándékosan vagy gondtalanságból megrongálja, jogtalanul eltulajdonítja, és ezzel kárt okoz, köteles az okozott kárt megtéríteni, ellene a tulajdonos szabálysértési, illetve büntetőeljárást is indíthat, A szabálytalanság észlelése esetén a létesítmény területéről a vendég eltávolítható.

Hiba észlelése:

Rendellenesség észlelésekor vagy valamilyen berendezés hibás működése esetén szíveskedjenek a szálláskiadót azonnal értesíteni.

Tűz, vagy egyéb veszély észlelése esetén azonnal értesítendő:

  1. TŰZOLTÓSÁG – tel: 105,  MENTŐ ­– 104,  SEGÉLYHÍVÁS: 112,
  2. Kovácsné Takács Tímea – Tel: (30) 7899-130
  3. Kovács Árpád Ferenc – Tel: (30) 407-5004

A tűzvédelmi szabályzatot minden Vendég köteles betartani.

Szolgáltatások:

A Wi-Fi használat ingyenes, melynek jelszava a vendéglakban megtalálható.

A játszókuckó ingyen használható, de csak saját felelősségre. Kérjük 14 év alatti gyermekét ne hagyja felnőt felügyelet nélkül a szálláson.

Klíma használati díja: 1500 Ft / éj

Egyéb:

A vendégházban felejtett értékeket 2 hónapig áll módunkban megőrizni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkoló autón keletkezett sérülések stb.).

A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja.

A Házirend A CsaládBarát Vendéglakban Tartózkodó Minden Vendégre Vonatkozik!

Kérjük, hogy a házirendet tekintsék olyan szükséges szabályoknak, melyek vendégeink zavartalan pihenését, nyugalmát szolgálják.

Együttműködésüket és megértésüket köszönjük!

Érezzék jól magukat nálunk! Egész évben szeretettel várjuk Önöket!

Jó pihenést, kellemes időtöltést kívánunk!

Címünk: CsaládBarát Vendéglak    6729 Szeged, Titeli utca 16. Fsz.2. (barna kapu)

Telefonon: 06 30 78 99 130   

Email: csaladbaratvendeglak@gmail.com   

Facebook: https://www.facebook.com/csaladBaratVendeglakSzeged

Insta:  https://www.instagram.com/csaladbarat.vendeglak.szeged/

Szeged, 2023.05.29.